Az oktatási intézmények takarítása talán az egyik legnehezebb feladat, hiszen ami épphogy tiszta lett, azt a több száz gyermek pillanatok alatt összekoszolja. Azonban a mellet hogy az oktatási intézmények takarítására akár naponta többször is szükség lehet, kiemelt figyelmet érdemel még a rendszeres fertőtlenítés és higiénia. Ugyanis a nagyszámú közösségekben a fertőzés veszélye is jóval magasabb. Továbbá a rendszeres takarítás mellett fontos még a higiéniai termékek folyamatos utánpótlása is. És ha mind ez nem lenne elég, akkor ott van még a felelőtlen fiatalság, akik minden bizonnyal folyamatosan biztosítják a takarítók napi munkáját.

Tehát az oktatási intézmények takarítása egy olyan kihívás, mely mindenképp szakembert kíván!

Miért minket válasszon az oktatási intézmények takarítására?

  • Mert vállalatunk kiemelt figyelmet fordít az egészségre és a környezetre nem káros tisztítószerek alkalmazására.
  • Mert szakembereink az élhető jövőért az intézmény vezetőségével együtt, kínálja környezetmegóvó programjait (szelektív hulladékgyűjtés, tudatos energiatakarékosság, stb…)
  • Mert munkatársaink nem csak lelkiismeretesek, hanem a szakterületen belül kiválóan képzettek és modern technikai eszközökkel felszereltek.
  • Mert a folyamatos tisztaság biztosítása érdekében az oktatási intézmények számára kirendelt takarítói szolgálatot is biztosítunk.

Amit az oktatási intézmények takarítása alkalmával ellátunk:

  • tantermek és a közös területek napi szintű takarítása (seprés/pórszívózás és felmosás)
  • bútorok portalanítása és takarítása
  • mellékhelységek fertőtlenítéses takarítása
  • konyha és étkező fertőtlenítős takarítása
  • udvar rendezése
  • növények öntözése és portalanítása
  • pókhálózás

Valamint az oktatási intézmények takarítása során vállaljuk még a teljes körű nagytakarítást, melyet az igények szerint akár heti rendszerességgel is ellátunk.